Main menu
Tisztelt Közgyűlés !
Tisztelettel köszöntöm a megjelent tagjainkat. A taggyűlésünk egyik napirendi pontja az IPA Paksi Egyesülete 2016. évi munkájának értékelésére és elfogadására, valamint a
2017.évi feladatinak meghatározása.
A 2016-
Az első jelentősebb eseményre 2016.április 1-
által kezdeményezett Nemzetközi Futsal Tornán jártunk Csehországban Brno-
A következő rendezvény 2016.április 21-
A hajósi kirándulást Seres Miklós támogatónk segítségével tudtuk megoldani. Hazafelé pedig találkoztak a vendégek a Tolna Megyei IPA Egyesület vezetőivel Szekszárdon.
Az állófogadásra nem igen jelentkeztek tagok , sőt a záró zenés vacsorára is csak kevés tag jelentkezett , holott a tagok részére ingyenes volt a részvétel.
2016.május 20-
2016.július elején a hagyományos Gastro Blues fesztiválra kaptunk meghívást ,de sajnos a tornára sem és a főzőversenyre sem tudtunk elmenni, mert a csapat nagy része a határon teljesített szolgálatot abban az időben.
2016.augusztus 12-
A 2016. október 01-
A rendezvényt ismét csak a Paksi Atomerőmű támogatásával tudtuk megvalósítani, és a nevezési díjakból ami nem igen változik. Más támogatója nincs sajnos jelenleg Egyesületünknek.
2016.évben kaptunk meghívást a Leszno-
Büszkén mondhatom, hogy egyik tagtársunk Kutasi Gábor úr a 2016-
Valamint november elején a Német IPA Szekció által szervezett nemzetközi versenyen a CW kategóriában „1 helyezést” ért el.
A fenti sportteljesítményeket Siófokon a városi sportgálán 2016.december végén a a 2016.évi kimagasló sport teljesítmény „éremmel jutalmazták.
2016-
A 2017.évi rendezvénytervünk következőképpen alakul :
Az első rendezvény, természetesen a Beszámoló közgyűlés és egyben a Tisztújító közgyűlés maga.
-
-
-
Erkölcsi ,fegyelmi helyzet:
-
Az elmúlt évben nem történt egyesületünk tagjaival olyan esemény ami említést érdemelne.
III.
Tehát egyesületünkbe felvételét kérte :
Sajnos 2017 elején 3 korábbi tagunk lépett ki az egyesületből így jelenleg 37 fős tagságunk van.
Pénzügyi helyzet:
-
A bevételeink, tagdíjakból, adó visszatérítésből és szerződésekből, pályázatokból,
rendezvényi bevételből állt. A bankban van tartalékunk 694.152 Ft ,ebben van 3 fő befizetett 2017-
Lásd egyszerűsített pénzügyi beszámoló, ( Égnerné Prantner Katalin gaz. vez) valamint a PEB elnöke.
V.
2017.évi bevétel tervezet -
-
-
-
A legfőbb támogatónk a MVM Paksi Atomerőmű Zrt, más támogatást nem kaptunk ez elmúlt év során.
A múlt évben több ajándéktárgyat vásároltunk. Ezek egy részét elajándékoztuk az idelátogató kollégáknak és magunkkal is vittünk a látogatásaink alkalmával másik részük jelenleg megvan.
Az idén is tagdíjunk 6.000 FT /fő /év. Ebből 1900 Ft-
Amiből még lehet egy kis bevételünk az adó 1%-
Az adóelszámolást a könyvelő iroda időben rendben elvégezte, azt közreadtam már korábban, de itt is megtekinthető.
Kérem, hogy a beszámolót vitassuk meg, javaslatokkal, ötletekkel egészítsük ki és fogadjátok el.
Paks, 2017. február 14.
Juhász István r. alezr.
IPA Paksi Egyesület Elnöke