International Police Association Paks

Go to content

Main menu

Közgyűlés

Közérdekű > 2015

Elnök. Juhász úr
Alelnök : Vajda Zoltán
Titkár :Czobor Borbála
EB elnök: Lőrincz József
Gazd. vezető: Égnerné  Prantner katalin



Tisztelt Közgyűlés !


Tisztelettel köszöntöm a megjelent tagjainkat. A taggyűlésünk egyik napirendi pontja az IPA Paksi Egyesülete 2014. évi munkájának értékelésére és elfogadására, valamint a
2015.évi feladatinak meghatározása.

A 2014-ban tartott közgyűlésen meghatároztuk a 2014-es év feladatait és a vezetőség munkához látott.
Az első jelentősebb rendezvényünk 2014. február 21-e volt ahol a támogatói estet tartottuk meg azon személyek részvételével akik az IPA Paksi Szervezetét valamilyen formában támogatják és fogják a későbbiek során remélhetőleg.

A következő rendezvény ahol jelen kellett volna lennünk, de sajnos a IPA csapat és a kapitányság csapata nem tudott megjelenni az a VI. Egyenruhás Futsal Focitorna volt Galántán 2014.március 07-10 között. Ott egyedül képviseletem a csapatot és egyesületünket.

Már a 2013-ban sem és így a 2014-es évben sem szerveztünk IPA bált ,így azzal nem volt semmilyen gondunk.

2014.május 16-17-én  ismét megrendeztük XVI. Vörösmalom tavi  halfogó versenyünket Feli József vállalkozó barátunk Vörösmalom taván.
A tavalyi évben 32 csapat nevezését fogadtuk el. Most már elmondható ,hogy versenyünk  igazi kihívás a sok csapat miatt.

Mindenki jól érezte magát a horgászok elég szép eredményeket értek el, és ismét itt voltak az
erdélyi ,ukrajnai kollégák.
Új külföldi kollégákkal bővült a verseny, mert a Szerbia IPA Szekció Kikindai Egyesület csókai tagjai megtisztelték jelenlétükkel a versenyt.
Ez a megjelenést azt eredményezte, hogy egy meghívásnak tettünk eleget (2014.október 10-11)és év második felében majd ők jöttek ismét hozzánk, hogy jobban megismerhessük egymást.(2014.november 21-23).

A rendezvény lebonyolításában a tavalyi évhez képest nem történt változás. Deli József úr a paksi Halászbisztró tulajdonosa főzött nekünk vacsorát és ebédet, amit kihoztak és ott a helyszínen ki is osztottak. Az ára ennek annyi volt, hogy az alapanyagokat természetesen mi vásároltuk meg, de a többiről ő gondoskodott. Reméljük is idén is hasonlóan sikerül lebonyolítani.

2014.május 29-31 között volt a Galántai IPA Szervezet 10 éves és ennek jegyében töltöttünk náluk néhány kellemes napot.

2014.június 06-án ismételten megjelent Egyesületünk a Gasztro- Blues Fesztiválon . Ott csapatunk részt vett a focitornán, melyet ismételten megnyert, és a bográcsétel főző versenyre is beneveztünk. Főztünk, és jól is laktunk de helyezést nem ért el a „remekművünk.

2014.augusztus 16-17-én rendeztük meg   a XIX. RKA Atomzsaru Nemzetközi Strandfoci Tornát  Ürgemezei Strandon.

A tornára sajnos nagyon kevés -16- csapat jelentkezett a tornára. Hasonló kondíciókkal tartottuk meg mint az előző években. Idén is így szeretnénk. A korábbi évekhez képest sajnos annyi volt a változás, hogy egy csapatot hazaküldtünk sportszerűtlen viselkedés miatt. A nevezési díjat is visszaadtuk részükre.

Nagyon boldog vagyok ugyanakkor, hogy a strandfoci történetében második alkalommal a Paksi Rendőrkapitányság IPA csapata hódította el az első helyet és szerezte meg a vándorkupát. Az idén lehetőség nyílik a csapatnak arra, hogy végleg a kupát elnyerje is itthon tartsa.

A rendezvényt ismét csak szponzorok bevonásával tudtuk megvalósítani, és a nevezési díjakból.

A Paksi Önkormányzathoz benyújtott pályázatunk nem kapott támogatást és így pénzt sem kaptunk onnan.

2014.október 04-én XVII. Dr. Oláh László IPA Pisztoly Emlék Lő bajnokság és Bográcsétel főző versenyt. Nagyon szép eredményekkel rendeztük meg és ismét nagyon sok barátunk látogatott el hozzánk az ország minden részéből.

Természetesen a fent leírt programsorozatot nem tudtuk volna megrendezni, ha nincs az MVM Paksi Atormerőmű ZRT anyagi és erkölcsi támogatása. Köszönjük a vezetőségnek a támogatást.

2014-ban Egyesületünk nem terjesztett senki sem fel Aranydiplomára és az IPA Kiváló Munkáért elismerésre sem.

A 2015.évi rendezvénytervünk következőképpen alakul  :
 
-    2015.februárjában  Támogatói vacsora a Prelátusban.
-    2015.május 14-17 VII. Nemzetközi Egyenruhás Futsal Torna,Sepsziszentgyörgy  
-    2015. május 08-09-én a XVII.Vörösmalom tavi  halfogó versenyt
- 2015.augusztus 16-17-a közötti időben a XX. Atomzsaru Országos Strandfoci bajnokság  -tervezett-
- 2015.október 3. XVIII. Dr. Oláh László IPA Pisztoly Emlék Lőbajnokság és Bográcsétel főző verseny.

- 2015.november 7-8. IPA Nemzetközi Rádióamatőr verseny Eger.

     -idén szeretném a lesznói, galántai, kézdivásárhelyi, székelyudvarhelyi és csókai  kollégákat egyszerre meghívni egy találkozóra Paksra.

Erkölcsi ,fegyelmi helyzet:
--------------------------
Az elmúlt évben nem történt egyesületünk tagjaival olyan esemény ami említést érdemelne.

III.

Tehát egyesületünkbe felvételét kérte :

Csonka József kollégánk, akinek a felvételét javaslom.

Többen pedig még nem fizették be a tagdíjat, így részükre nem tudok igazolványt kérni.
IV.
Pénzügyi helyzet:
----------------------

A bevételeink, tagdíjakból, adó visszatérítésből és szerződésekből, pályázatokból,
rendezvényi bevételből állt. A bankban van tartalékunk 1.475.000 Ft.

Lásd egyszerűsített pénzügyi beszámoló, valamint a PEB.

V.

2015.évi bevétel tervezet   - nevezési díjak, tagdíjak
                                           - 1% adó visszatérítés
                                           -  pályázatok
                                - támogatások
A legfőbb támogatónk a MVM Paksi Atomerőmű Zrt, Paks , valamint több  egyéni vállalkozó által adott pénzből és a nevezésekből építkeztünk.

A múlt évben több ajándéktárgyat vásároltunk. Ezek egy részét elajándékoztuk az idelátogató kollégáknak és magunkkal is vittünk a látogatásaink alkalmával másik részük jelenleg megvan.

Az idén is tagdíjunk 6.000 FT /fő /év. Ebből 1900 Ft-ot kellett átutalnunk a Magyar Szekció számlájára.

Amiből még lehet egy kis bevételünk az az adó 1%-a,( 2014-ben 26.005 Ft volt)  Szeretném elmondani, hogy a tavalyi évben az adó visszatérítésből  laptopot vásároltunk.
Az adóelszámolást a könyvelő iroda időben rendben elvégezte.  

Az IPA MSZ 2014.január elején módosult az IPA MSZ alapszabálya, mert a Polgári Törvénykönyv is módosul  ami minket is érint. 2016.március 15-e a határidő a módosítás beadására.
A beszámoló után a következő napirendi pont az Alapszabály módosítása.
Kérem, hogy a beszámolót vitassuk meg, javaslatokkal, ötletekkel egészítsük ki és fogadjátok el.
Paks, 2015. január 13.
                         

Juhász István r. alezr.                                                                                      
IPA Paksi Egyesület Elnöke


 
Back to content | Back to main menu